1. nap - Rába-forrás

A Rába, ahogy forrásból patakká növi ki magát

A Rába a kezdet kezdetén a Fischbachi Alpokban csordogál, ahol óidei mészkövet, dolomitot, csillámpalát, gneiszet és egyéb palát igyekszik átvágni. Ezek a kőzetek itt még az Alpok kiemelkedése előtt keletkeztek, sok száz millió éves üledékekből, melyek a variszkuszi hegységképződés során metamorfizálódtak. Majd amikor az Afrikai kőzetlemez az Eurázsiainak ütközött, az Alpokkal a magasba kerültek. Maga, a Rába 3 millió éve csordogál. Ide, a forrásvidékre igyekeztünk ezen a napon.

Reggel 8-ra kértük a reggelit és azt hiszem, sikerült megkedveltetni túratársaimmal is az "osztrák reggeli intézményét".

Aztán elindultunk a forráshoz. A google-térkép azt mondta, hogy kb. 1,5 órás túra lesz egy irányba, így 3 órával számoltunk. Még délutánra is voltak terveink.

Kilométereken át aszfaltozott út vezet enyhén fölfele. Passail városka tengerszint feletti magassága 653 méter, a szállásunké valamivel több lehetett; olyan 700 m körül. Innen indultunk.

Ez a virág még a szálláshelyünké volt, ahonnan elindultunk

Patakparti alpesi virág

Nem sokkal az elindulás után

Ott jövök a tükörben [Anna fotója]

Szofika nagyon boldogan vett részt a túrában [Anna felvétele]

Majd megérkeztünk a házikóhoz (a hely neve szerint egykor malom volt itt: Waldmühle = erdei malom), ahonnan az erdei út indul. Életemben kétszer jártam itt korábban, mindkét alkalommal tökéletesen zárva volt a ház, akárcsak most. Ennek ellenére mindig fel van virágozva, és mellette a padra bárki nyugodtan leülhet.

Túratársaim

egy úton [Anna fotója]

Innen elindultunk az erdei úton, meredeken felfele. 750-800 m-ről 1150 méterre.

Szofi és mögötte valószínűleg a tulajdonképpeni egykori malom, ami most csak romosodik

Annáék találtak egy szem szamócát [Anna fotója]

Málnából nagyobb volt a kínálat [Anna fotója]

Bemálnáztunk [Anna fotója]

Meredek [Anna fotója]

Pihenő [Anna fotója]

Meredek [Anna fotója]

Küzdelmes volt, de feljutottunk.

Anna, Gábor, a háttérben pedig Szofi és a forrás [Anna fotója]

Én is megtaláltam a pihenőhelyemet [Anna fotója]

és Szofi is az övét [Anna fotója]

A forrás és közvetlen környéke [Anna videója]

Tiszta, hűs vizét meg is ízleltük

Az osztrákokat úgy tűnik, nem zavarja, hogy a magyarok is magukénak érzik a Rábát, így egy kicsit annak forrását is.

A magyar felirat egy versike: "Évezredek minden napján, itt a hűvös erdők árnyán, születek meg csendben árván. Nem jelzik harangok születésem, sem trombitás hírnökök érkezésem, népeket mégis összekötök, stájernek, magyarnak én adok gyümölcsöt. Néha viharra, égzengéssel jövök, Győrben a Dunához megjövök, majd járom utamat csendben, s bevégzem a Dunával együtt, a Fekete-tengerben."

A forrástól eredő erecskére ráépítettek egy cuki kis malomkereket, s a forrás kicsi környékét egy csinos fakerítéssel vették körül.

[Anna fotója]

Koccintottunk a kezdés sikerére [Anna felvételei és saját felvételek vegyesen]

Aztán érkezett egy másik kis csapat. Ők osztrákok voltak. És egyszercsak elkezdtek énekelni:

Mielőtt továbbmentek volna, viszonoztuk egy magyar dallal, azután a magunk szórakoztatására Anna megénekeltette Szofit is:

Miután kipihentük magunkat, elindultunk lefelé. A fölfele-út másfél óra helyett legalább 3 volt. Ugyanennyivel számolhattunk visszafele is.

Találtunk még ribizlit is [Anna fotója]

De mérgező bogyó is akadt [Anna fotója]

Meg másképpen veszélyes növény is: ez itt a medvetalp [Anna fotója]

Medvetalp: "csípése" hatására a bőr fényérzékennyé válhat. Vagyis az árnyékban akár észre sem vesszük, de ha napsütés éri az érintett bőrfelületet, azon égési sérülés keletkezik [Anna felvétele]

Ahogy mentünk lefelé a meredek úton, egyszer csak mögöttünk termett egy szürke ruhás idős bácsi egy kaszával. Némileg ijesztő jelenség volt, amit sejthetett is magáról, mert ahogy utolért minket, megpróbált kedvesen szóba elegyedni velünk. Ami azonban kicsit nehézkesen ment, mert a helyi tündenyelvet beszélte - persze kérésemre, hogy próbáljuk meg a hochdeutsch-ot, váltott, s így könnyebben boldogultunk... de inkább előre engedtük őt. Nem sokáig mentünk egy úton; ő egy helyen lement a 90 °-os hegyoldalba (jó, lehet, hogy túlzok, de nem sokat) és ott nekiállt kaszálni valamit, ami feltehetőleg csak ott nő.

a kaszás bácsi [Anna fotója]

Pihenő és uzsiszünet a Waldmühlénél [Anna felvételei]

Reggelinél a második szendvicsemet már nem bírtam megenni, ezért eltettem későbbre. Ez volt a szerencsénk, mert az összesen 3 órásra tervezett túra legalább 6 órásra növekedett, s a Waldmühlénél így el tudtuk osztani egymás között a szendvicset, hogy könnyebben kitartsunk hazáig.

Visszaérkezésre a lábunk már rendesen elfáradt, a gyomrunk pedig üres volt. A semmittevéshez azonban még hosszú lett volna a nyári délután. Ezért úgy döntöttünk, hogy kocsival nem csak keresünk egy éttermet, hanem teszünk még egy kilátás-kereső kirándulást.

Erkélyi pihenő (kiegészítés: azért lepődöm meg a 12 km-en, mert 'az nem is olyan sok', aztán mégis milyen fáradtak voltunk... mondjuk ebben volt 450 m szint is) [Anna felvétele]

Mire összeszedtük magunkat, az időjárás is megtette ugyanezt, s bár a túránk utolsó km-eit csepergő esőben tettük meg, ebédelni már napsütésben mentünk. Találtunk egy tanyaközpontot az egyik hegyoldalban, két legelő között, ami étteremként is működött, s aminek a félig zárt - félig nyitott teraszán ebédeltünk. Rettentő mennyiségű légy volt a terasz légterében, az étel minősége viszont - jó értelemben - meglepett.

[Anna fotója]

Az autós kirándulás koncepciója az volt, hogy menjünk találomra felfelé. Egy idő után rám bízták útitársaim a navigálást, mert Anna videózott, Gábor vezetett. A térképen láttam egy hüttét, gondoltam, célozzuk meg azt - jólesett volna egy hüttés kávé a hegyen. Meg is találtuk, de valami gyerektábor volt ott. Bementünk kérdezősködni, mire egy nagyon fiatal srác - aki itt láthatóan felnőttnek számított - jött ki és magyarázta el - egyébként tényleg nagyon kedvesen -, hogy ez nem olyan hütte, ahol kiszolgálás van. Úgyhogy kávé helyett sétáltunk egy kicsikét a fenyőerdőben, majd látva, hogy eső közeledik, visszamentünk az autóhoz, hogy elinduljunk lefelé, de azért még új utakat felfedezve. Egyetlen fix célunk volt, hogy visszafele még egyszer menjünk át a Weizklammon (a Weiz patak szurdokán), mert ezt a meglepetést megkaptuk odafelé, hogy azon vezetett át az utunk, de Anna pont nem tudott felvételeket csinálni, mert éppen hívták őt.

Még egy "ajándékban" részesültünk, ahogy lefele indultunk: A lenyugvó Nap felől tiszta volt az ég, csak a másik oldalról esett az eső; így egészen szokatlan fényviszonyokban gyönyörködhettünk.